top of page
  • Szerző képeTiszavölgyi Dávid

2020. június 29. Viharvadászat: hidegfront mentén kialakuló izolált szupercella

A hétfői napot már korábban néztük, hogy alkalmas lehet-e viharvadászatra, és szerencsére így is lett. Egy hidegfront érkezett északnyugat felől, aminek a mentén kialakultak heves zivatarok, úgynevezett szupercellák. Ennek a zivatarnak a levadászását hoztuk el számotokra. Az egész úgy kezdődött, hogy késő délután elindultunk Miskolcról, Pest felé, mert, hogy majd onnan érkeznek a heves események. Ez már kora délután bukott, ugyan is késő délután indultunk és egy gyanús zivatart figyeltünk meg még Miskolcon, a radar ellenőrzését követően, a zivatar után indultunk (ugyanis igen gyorsan haladt).

Sokáig csak követtük, illetve mellette haladtunk, míg egy olyan 30km megtétele után, elkezdett falfelhőhöz hasonló formát kialakítani maga előtt.

(Képet készítette: Sváb Alex)

(Képet készítette: Habi Attila)

Ahogy haladtunk tovább, egyre formásabb falfelhőt eresztett:

(Képet készítette: Sváb Alex)

(Képet készítette: Habi Attila)

Míg végül, a határ előtt kb. 10km-el, elérve a végső formáját:

(Képet készítette: Sváb Alex)

(Képet készítette: Habi Attila)

Ekkor már úgy voltunk vele, ha törik ha szakad, mi elé kerülünk és meglőjjük szemből is, de a légkör és a zivatarunk másképp gondolta. A határ előtt pár km-el még lőttünk róla egy utolsó képet:

(Képet készítette: Sváb Alex)

(Képet készítette: Habi Attila)

A radarképen a tömbnek így nézett ki az északi vége:

Aztán a leáramlásba kerülve, elveszítette a szupercella státuszát, és multicellás zivatarként került át a „másik” oldalra.

Az idei év első sikeres vadászatát sikerült véghez vinnünk, amit nagyban köszönhetünk a szerencsének is. Reméljük, még lesz az éven olyan esemény, amiből egy cikket össze tudunk állítani.

Végezetül, másnap (június 30.) az M1 időjárás jelentésben, Tóth Tamás megemlített minket és a vadászatból kettő képet is bemutatott. Köszönjük a lehetőséget!

Vadászatban részt vettek: Habi Attila, Sváb Alex és egy ismerőse Habi Attilának Cikket készítette: Habi Attila | Cikket formázta: Sváb Alex Képek: Sváb Alex, Habi Attila

Külön köszönet Tóth Tamásnak!

519 megtekintés0 hozzászólás
Legújabb posztok
Kiemelt poszt
Archívum
Keresés
Kövess minket
  • Facebook Basic Square
  • Flickr
  • YouTube
  • Instagram
bottom of page