Kedvező feltételek látszódtak egy viharvadászatra, bár az utolsó pillanatig kivártunk a várható bizonytalanság miatt, de végül úgy döntöttünk, hogy bekockáztatjuk, mert 1-2 szupercella és éjszakai villámfotózás is benne volt a pakliban.
Célállomásnak elsőre Nagykanizsát lőttük be, innen viszonylag gyorsan tudunk mozogni.
Az első cellák a Balaton nyugati felén alakultak a konvergencián, de ezek elsőre nem tűntek túl acélosnak, mindössze 2-3 villám volt, a többi csak záporig fejlődött, így nem is mozdultunk rá. Várakoztunk, bíztunk abban, hogy a Horvát-Szlovén területeken megindul a buli, esetleg besodródik 1-1 cella, vagy országhatáron belül alakul ki zivatar, amiket érdemlegesebben tartottunk fogni, mint az északabbra lévő záporokat. Addig is várakozás közben a gomolyok tetején lévő pileusok és velumok (felhőgallér) fotózásával szórakoztattuk magunkat. (Pileus: járulékos alakzat, amely a gomolyok tetején alakul ki, amikor a felhő teteje megközelít egy stabilabb, közel telített állapotú vékony légtömeget. A fejlődő gomoly alulról megemeli ezt a réteget és az könnyen eléri a harmatpontját, kicsapódik a nedvesség, és megjelenik a Pileus. A velum is hasonló elven jön létre, itt a feláramlások megtorpannak egy stabilabb rétegben, és oldalirányban szétterülnek)
Telt az idő, nyugatabbra ugyan volt pötyögés, de mivel a műholdon sem volt még túl érdemleges fejlődés, és a Keszthelytől északnyugatra lévő cella egyre bíztatóbbnak nézett ki (attól függetlenül, hogy villámtevékenység nem volt benne), elindultunk vissza, Marcalit megcélozva. Utólag kiderült, hogy már kicsit későn. Szóba jöhetett volna egy dél felőli elévágás is, de erre nem volt elég idő (sem ezt támogató úthálózat). Félúton letértünk az M7-esről, gyorsan ránéztünk, hogy hogyan is néz ki a cellánk, ami nem volt csúnya.
Indultunk tovább, egészen Balatonújlakig, ahol megálltunk és fotóztuk a már villámtevékenységet is produkáló zivatart, ami már (gyenge) szupercellává fejlődött. Időközben azért hátra is figyelni kellett, ugyanis újabb záporok tartottak felénk északnyugati irányból és nem akartuk, hogy ebbe belekerüljünk, ugyanis innen ezt a cellát már elengedve, menni kellett vissza dél felé, ugyanis a műholdon már bíztatóbb alakulások voltak. Követni két okból sem terveztük: egyrészt várható volt, hogy gyengülni fog, másrészről az úthálózat miatt nem sok esélyünk lett volna érdemben utána menni, de ettől függetlenül ezen is elgondolkodtunk, mert ez is egy opció volt.
Az új célállomás innen először Nagykanizsa, majd átértékelést követően Csurgó lett, ahol már villámfotózós pozíciót akartunk felvenni. Sajnos délnyugaton ez nem annyira egyszerű, fák, erdők mindenhol, ami akadályozza a kilátást, így egy igazi versenyfutás következett az idővel. Csurgó nem volt megfelelő, Berzence, majd Nagyatád következett, ahol már egy mindent vagy semmit volt a tét, ugyanis mindössze 10-15 km-re voltunk a csapadéktól, több helyezkedési manőver nem fért bele, így megálltunk egy határeset helyszínen, kipakoltuk az állványokat, és fotóztunk. Igen ám, de sajnos az érdemi villámtevékenység messze a csapadékon belül volt, a kis rendszer elején szinte semmit sem láttunk, így boritékolható volt, hogy ez sem nyert, vagy ki kell térni északra (ez lenne a jobb), vagy irány kelet és újratervezni az egészet. Lejjebb a radarkép, a nyíl végével jelölt helyen voltunk.
A keleti oldalán voltak friss keletkezések, de ezek mindössze 2-3 lecsapó villámot produkáltak, nem tűnt valami acélos szitunak, de azért próbálkoztunk, Kaposvár felé mentünk, hátha (mostmár valami csoda folytán) sikerül valamit még fotózni. A város szélén álltunk meg, nem túl fotóbarát helyen. Innen mindössze 1 db lecsapó villámot sikerült elkapni, majd a távolodásával feladtuk a napot, nem számítottunk már további érdemi eseményre, így elindultunk haza.
A túra vége végül közel 800 km lett.
Összességében egy nagyon hosszú vadászat volt, nagyon a helyzetben nem volt több, talán a szupercellánál lehetett volna jobban is helyezkedni, de sajnos későn reagáltunk.
Résztvevők:
Tiszavölgyi Dávid
Somogyi Csaba
Szabó Benedek
Comments