top of page
  • Szerző képeTiszavölgyi Dávid

Viharvadászat 2022.06.05.

Frissítve: 2022. jún. 11.

Jónak ígérkező helyzet, ezért ismét útra keltünk.

Eleinte Nagykanizsát jelöltük ki célállomásnak, de aztán Keszthelyre módosítottuk. 2 hullámban számítottunk akcióra, az első már a késő délutáni / esti órákban érkezett volna, a második pedig az éjszaka folyamán, nyugat felől. Az első hullám több okból is bizonytalan volt, végül utólagosan kiderült, hogy Keszthely sem volt jó választás: A buktató délnyugat felé valószínűleg a hatalmas CIN volt eleinte (300-400 J/kg!). Ahogy az emelés jött be kelet felé (örvényesség adv. elsősorban + itt már más háttéremelés is jelen volt pl. erősebb magassági divergencia, ami szintén segítette a konvekciót), ahogy "kijött a cin területéről" (illetve ez a "cin mező" is egyre inkább délnyugatra korlátozódott), abban a pillanatban robbant a buli, amint átfedésbe került több kedvező paraméter is.

Forrás: ECMWF, Meteologix

 Mi ettől a "bumm"-tól nyugatabbra helyezkedtünk el, Keszthelynél, innen csak a friss villogó Cb-t (zivatarfelhő) tudtuk fotózni.


Keszthely

Innen a terv az volt, hogy a déli parton, az M7-esen megpróbálunk az egésznek elévágni, ugyanis nem volt túl gyors mozgású, reális esélynek tartottuk a manővert. A cél innen már egyértelműen csak villámfotózás volt.


Forrás: Metnet.hu, OMSZ

Következett a szokásos futás az idővel. 3 autó is úton volt, különböző távolságokba, így folyamatosan információcsere zajlott közben. Az "élről" jelentették, hogy előttünk Polgárdinál (valószínűleg) heves kategóriát meghaladó jégeső van, közvetlen az M7 mellett, így mi megálltunk és vártunk egy kicsit, hogy ne szaladjunk bele hátulról. Pár perc után tovább is indultunk, és egészen Székesfehérvárig mentünk, ahol sikerült már kiérni a csapadék elé. Sajnos túl nagy aktivitás nem volt, leginkább felhővillámok (ami lecsapó volt azt vagy a csapadék takarta, vagy nagyon messziről láttuk még, ezért sok kép nem készült, de párat azért megmutatok. Itt Székesfehérvár környékén közel 4 órát tanyáztunk, többször is elindultunk már haza, de folyamatosan új cellák keletkeztek, így mindig megpróbáltuk újra és újra, de sajnos mindegyik gyengének bizonyult. Maga a villogó felhővillámok viszont szép látványt nyújtottak.


Fotó: Czirok Bence



Czirok Bence

Czirok Bence

Már kezdett a horizont világosodni, mikor véglegesen a hazaindulás mellett döntöttünk. Viszont az is látszott, hogy alásütős napkeltére is esély van, így végig szemmel tartottuk, majd meg is álltunk pár fotó erejéig.




Czirok Bence

Jól látható a jégesőt produkáló cella, aminek közelében voltunk. Forrás: OMSZ

Forrás: OMSZ

Összegezve talán a helyzetből sikerült kihozni a maximumot. Északnyugatra is felmehettünk volna esetlegesen, de kérdéses, hogy itt tudtunk-e volna több villámfotót készíteni.



Részvevők, illetve vendégek:

Nagy Eszti

Tiszavölgyi Dávid

Czirok Bence

Somogyi Csaba

Madarász Csilla

Gáncs Dorina

Szabó Benedek

Pintér István

Nagy László

Varga Dani

Hartai Gábor

62 megtekintés0 hozzászólás
Legújabb posztok
Kiemelt poszt
Archívum
Keresés
Kövess minket
  • Facebook Basic Square
  • Flickr
  • YouTube
  • Instagram
bottom of page