top of page

Szupercella vadászat

2017.05.12.

Kedvező feltételek néztek ki egy vadászathoz, így a Viharvadászok Egyesületével (szupercella.hu) közös akciót szerveztünk. Molnár 'Storman' Ákos csatlakozott hozzánk, majd indultunk útnak, egy (bizonytalansággal terhelt, de..) jónak tűnő helyzetnek. A kijelölt célterületünk az északkeleti országrész volt. Időben útra keltünk, de menet közben Pest megye északi részén indult be érdemi konvekció, így Mezőkövesd térségében várakozó álláspontot vettünk fel az M3-as autópálya mellett.

Egy ideig nem történt semmi, de aztán Hatvantól nem messze megláttuk az első cellát, ami nagyon ígéretesnek tűnt. Jászberénynél terveztük az elé vágást. Versenyfutás következett az idővel, éppen hogy, de a cella előtt tudtunk elkanyarodni a megfelelő útra. Mindössze 2 percünk volt fotózni, de a látvány már önmagában csodálatos és lenyűgöző volt.

A terv innen egyértelmű volt: folyamatosan előtte maradni, végigkövetni és dokumentálni a cella útját. Erre a lassú cellaáthelyeződés miatt reális esélyünk is volt, egyetlen gátló tényező a minősíthetetlen úthálózat lehet, de az elszánt viharvadászok ettől sem riadnak vissza :) További versenyfutás következett, amiből egy ideig mindig mi kerültünk ki győztesen. Mindig ki tudtunk kocsikázni annyi előnyt, hogy meg tudjunk állni pár percre fotózni. Menet közben több gustnadot is sikerült megfigyelni. 

Végül aztán a természet győzött, jó 1,5 óra után már sajnos nem tudtuk tartani a tempót, így jó kis zuhéval ment rajtunk keresztül, jeget szerencsére nem kaptunk belőle. 

Persze a napnak még koránt sem volt vége. Dabas környékén alakult ki egy újabb reményteljes cella, így rögtön Cegléd felé vettük az irányt, megpróbáljuk elkapni. 

Erről több szót igazából nem is ejtenék, annyiban maradtunk, hogy ez a világ legcsúnyább szupercellája volt. Radar szerint pont előttünk kellett volna legyen, de nem találtuk, aztán itt a fenti képen a háttérben az a kis maszlag lett volna az. 

Várakoztunk tovább, eközben szép kis tyndall is szórakoztatott minket, majd Mirk "Mici" Tamásék is csatlakoztak hozzánk még egy autóval. A szemünk láttára kezdett kialakulni egy újabb cella, végig nézhettük az egészet, óriási feeling volt ahogy percek alatt a semmiből egyszer csak előttünk volt és egyre gyönyörűbb struktúrát kezdett építeni, végül 1 km-el alrébb mentünk, ahol gyönyörű rálátásunk is volt, és előttünk alakult ki egy csodálatos falfelhő.

Mirk 'Mici' Tamás videója. Viharvadászok Egyesülete / szupercella.hu

Innentől kezdődött a szokásos, végig előtte maradni és dokumentálni. Menet közben még egy viharvadász csatlakozott hozzánk, így már 3 autóval voltunk úton. 

Végül sikerült találni egy nagyon jó helyet a megfigyelésre, közvetlen mellettünk ment el, az RFD-t (hátoldali leáramlás) tudtuk megfigyelni, elképesztő látvánnyal. Gustnado is volt, tornádót sajnos nem produkált, de nagyon közel állt hozzá. Egyébként itt már 4 autóra bővültünk, egész sokan össze jöttünk. 

Miután kigyönyörködtük magunkat elindultunk utána. 1-2 képet még sikerült készíteni, de sajnos a Tiszán csak Szolnoknál tudtunk átkelni, ami jó 30 km-es kitérő és egyben behozhatatlan idő veszteség volt. Az elvonuló cellát valahol Mezőhék közelében fotóztuk hátulról, villámfotóra pályázva. 

A nap után egy gyors megérdemelt vacsora következett, ahol áttárgyaltuk eme csodás nap eseményeit.

Tiszavölgyi Dávid videója a vadászatról.

Molnár 'Storman' Ákos videója a vadászatról. Viharvadászok Egyesülete / szupercella.hu

VIHARVADÁSZOK:

Tiszavölgyi Dávid

Molnár 'Storman' Ákos

Nagy Eszter

Papp Péter

és még sokan mások..

bottom of page