top of page

Viharvadászat 2018.04.29.

2018.04.29.

Az első cellákat vagy északkeletre vagy a Dunántúl keleti felére vártuk, itt voltak a legjobbak a feltételek zivatarok kialakulásához. Mi északkeleten vettünk fel megfigyelő állást, Gyöngyös környékén. Szépen növekedtek is a gomolyok, de az első komolyabb zivatarok a Velencei-tónál alakultak ki, amiket komoly villámtevékenység kísért. Mivel ígéretesen fejlődtek tovább a zivatarok, és a haladási sebességük sem volt nagy, ezért az áthelyeződés mellett döntöttünk, rögtön indultunk Velencére. Érd-ig jutottunk, itt már túlságosan észak felé mozdultak a kiszemelt cellák és mögöttünk is erőteljesen beindult a konvekció, ezért visszafelé indultunk, Vecsés-Gödöllő közötti célponttal. Dabas környékén alakultak ki a következő komolynak tűnő cellák, így ezek elé vágtunk, Monornál sikerült bevárni, ahol igen komoly jégsávot sikerült megfigyelni. (Későbbi információk alapján 2 cm-es jégesőt produkált). Ezután Hatvan irányába mentünk tovább, az észak kelet felé haladó cellákat itt már csak hátulról figyeltük.  Este a Pest keleti felén kialakuló cellákat még Zagyvaszántó környékén távolabbról meg tudtuk figyelni, itt 1-2 villámfotó is készült.

Napközben Miklós más helyszínen, Kunszentmárton környékén figyelt, innen is láthattok pár képet. 

Viharvadászok: Tiszavölgyi Dávid, Strobán Viktória, Farkas Miklós

Érd környéke

Monor

Zagyvaszántó

Kunszentmárton

bottom of page